Logisztikai automatizálás felsőfokon

A Supply Chain Monitor szeptemberi számába készült velünk ez az interjú, mely a kisvárdai és petneházi projektünket mutatja be.

A Master Good Kft. kisvárdai vágóüzemében, illetve a petneházi továbbfeldolgozott termékeket előállító telephelyen a logisztikai folyamatok hatékonyságát automatizált raktárak üzembe állításával növelték. Az automatizált megoldások szállítója és kivitelezője a Gamma Digital Kft. A beruházásokról a két cég vezetőivel beszélgettünk.

 

Supply Chain Monitor: Bemutatnák a Master Good cégcsoportot?

Bárány László, a Master Good cégcsoport ügyvezetője: A Master Good cégcsoport Észak-kelet Magyarország területén működik, integrált takarmány- termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozik. Családunkban a baromfitenyésztésnek 114 éves hagyománya van, az első generáció 1907-ben kezdett ezzel a szakmával foglalkozni. Ennek mentén a Master Good cégcsoport a mai napig is családi vállalkozásként működik. A II. világháború után nagyapánk állami keretek között folytatta tevékenységét, és a jelenlegi vállalatcsoport alapjait édesapánk, id. Bárány László teremtette meg, aki 1987-től egyéni vállalkozóként dolgozott, majd a vállalkozás 1994-ben átalakult Baromfi Coop Kft.-vé.

Bárány Péter, a Master Good cégcsoport ügyvezetője: A 2000-es évek elejére már állattenyésztéssel, takarmány-előállítással, keltetéssel és csirkehízlalással is foglalkoztunk, a csirkefeldolgozást pedig 2004-ben integráltuk a portfóliónkba, amit 2 évvel később továbbfeldolgozással bővítettünk ki. Emellett 2020-ban cégcsoportunk felvásárolta a Sága Food Zrt.-t, és az elmúlt másfél évben sikeres reorganizációt hajtottunk végre, amit az eredmények is tükröznek: a 2019-es üzemi eredmény 32 millió forint volt, míg a tavalyi évben ez a szám 550 millióra növekedett.

Mi jellemzi a cég fejlesztési stratégiáját?

Bárány László: Cégünk az elmúlt 15 évben dinamikusan fejlődött, ami számokban kifejezve annyit jelent, hogy 15 évvel ezelőtt heti 200 000 csirkét dolgoztunk fel, míg jelenleg hetente 1,5 millió csirkét vágunk. Ezzel mára nemcsak Magyarország, hanem a régió legjelentősebb „baromfis” vállalkozásává nőttük ki magunkat. A vállalatcsoport stratégiájában már a kezdetektől kiemelten kezeljük a fejlesztéseket. Ennek mentén idén fejeződik be az a beruházás, amelynek köszönhetően a továbbfeldolgozó üzem kapacitása megháromszorozódik. Ez a beruházás a belső üzemi logisztika, illetve a raktározás automatizálását célozza, amelyet a Gamma Digital Kft. szállított, akárcsak a kisvárdai vágóüzemben megvalósuló projekteket, ahol augusztusban indult el a teljesen automatizált fagyasztott raktár működése, októberben pedig a frissáru-raktár is üzembe áll.

Miért tették le a voksot az automatizálás mellett?

Bárány László: Azt tudni kell, hogy nemcsak a raktári folyamataink automatizáltak, hanem a cégcsoport minden tevékenységi szegmensében, ahol csak lehet automatizálunk, beleértve az agrárterületeket is. Az automatizálás nálunk már több mint 10 éve fókuszba került, és folyamatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel a fizikai munkát könnyíteni vagy a hatékonyságot növelni lehet. Iparágunkat megelőzve hatalmas összegeket fektettünk automatizációba. Az elmúlt évek igazolták, hogy jó döntést hoztunk, hiszen ma Magyarországon munkaerőhiány van, így az automatizáció évről évre felértékelődik. De említhetném a tavaly kialakult járványhelyzetet, amikor is a magas fokú automatizációnak köszönhetően az üzemeinkben nem állt le a termelés a dolgozók esetleges megbetegedése miatt. Látván a jelenlegi beszállítói rendszereket, úgy vélem, hogy a logisztikai folyamatok automatizálását az utolsó előtti pillanatban léptük meg, mert ezt ma már jóval drágábban és lassabb ütemben tudnánk megvalósítani, azonban a várható hazai béremelkedés miatt a megtérülési idő jóval rövidebb, mint évekkel ezelőtt.

A raktárautomatizálási projektek megvalósítására a Gamma Digital Kft.-t választották fővállalkozónak. Miért?

Bárány Péter: A Gamma Digital Kft.-t komoly versenytárgyalás során választottuk ki, ahol nem csak a beruházási költség volt elsődleges. Azt kértük a pályázaton részt vevő cégektől, hogy modellezzék le a termelési folyamatokat, amelyeket az automatizált raktárral ki szeretnénk szolgálni, és ehhez igazodva dolgozzanak ki az igényeinknek megfelelő, illetve a működésben kellő rugalmasságot biztosító megoldásokat. Minden szempontból a Gamma Digital ajánlata bizonyult ezen a tenderen a legmegfelelőbbnek.

Dr. Szilassy László, a Gamma-Digital Kft. ügyvezető igazgatója: Többlépcsős tárgyaláson sikerült elnyerni a Master Good tulajdonosainak bizalmát, és ez bizonyára annak is köszönhető, hogy cégünk gyors reakcióidejű háttértámogatást, valamint folyamatos jelenlétet tudott biztosítani mind a projektek kivitelezése, mind az éles működés során.

Hogyan kezdődött az együttműködés?

Dr. Szilassy László: A Master Good és a Gamma Digital a kisvárdai telephely kapcsán 2018-ban kezdte el a tárgyalásokat egy teljesen automatizált, fagyasztott termékek tárolására alkalmas raktári beruházásról, majd a projekt tervezése során a Master Good tulajdonosai a frissáru-raktár kivitelezésével, illetve a petneházi telephely logisztikai folyamatainak automatizálásával is megbízták cégünket.

Hallhatnánk részletesebben a Kisvárdán megvalósított automatizált raktárról?

Zahornitzky Tamás, a Gamma-Digital Kft. értékesítési vezetője: A kisvárdai telephelyen a logisztikai folyamat teljes egészében automatizált, a palettázástól, fóliázástól, betárolástól egészen a komissiózásig. Manuális anyagmozgatásra csak a kamionok rakodása során van szükség. A beruházást rendszerintegrátorként a Gamma Digital kivitelezte. A mélyhűtött termékek tárolására egy 32 méter magas, két folyosós, 2 felrakógéppel működő magasraktárat alakítottunk ki 5000 tárhellyel. Ez a beruházás volt az első, eredetileg is tervezett projekt a Master Good részéről, amely később kibővült egy 15 méter magas, 3 folyosós frissáru-raktárral, így a két raktár két ütemben, de párhuzamosan került megvalósításra úgy, hogy a termelés és a disztribúció zavartalan legyen. A beruházás része volt még egy igen komplex, több mint 600 méter hosszú automata szállítópálya rendszer is, amely a fagyasztott termékeket előállító üzemegységet, valamint a frissáru-üzemet köti össze az automatizált raktárakkal és a disztribúciós területtel. A szállítópályák különlegessége, hogy többfajta raklapot és konténert kell rajtuk szállítani, így minden beadóponton automata kontúr-, magasság- és tömegellenőrzés történik, ami alapján a Gamma Digital szoftvere dönti el, hogy mely raktárba, mely mezőbe és melyik tárhelyre kerüljön betárolásra egy adott rakat. A kibocsátás nagyságrendjét tekintve pedig a kamionokra történő rakodáshoz a kitárolási kapacitás óránként akár a 200 raklapot is elérheti.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a rendszer megvalósítása során?

Zahornitzky Tamás: Egyrészt a különböző hőmérsékleti zónák – automata légzsilipeket kellett kialakítani –, másrészt a rakodólapok sokfélesége, illetve az, hogy az egyutas raklapok miatt automatikus alápalettázásra is szükség volt. Ez azt jelenti, ha nem megfelelő minőségű a rakatot hordozó raklap, akkor a raktárba csak úgy kerülhet betárolásra, hogy a rendszer automatikusan egy jó minőségű, úgynevezett rendszerraklapot helyez alá a tárolás idejére. Amint az adott rakat kitárolásra kerül, a rendszerraklap visszakerül a logisztikai körforgásba. További kihívást jelentett a rakatok akár 1350 kilogrammonkénti tömege, hiszen a 32 méter magas önhordó raktári állványrendszert úgy kellett megtervezni, hogy ezt a jelentős terhelést is képes legyen kezelni anélkül, hogy ez a működést gátolná. Különlegességként említeném még az oxigénredukciós tűzvédelmi rendszert, amelynek köszönhetően egyáltalán nem alakulhat ki tűz az automatizált raktárakban. Ilyen megoldással Magyarországon csak elvétve lehet találkozni.

A petneházi üzemegység logisztikai automatizálása hogyan került megvalósításra?

Zahornitzky Tamás: 2019-ben, röviddel a kisvárdai projekt indítása után, amikor ott párhuzamosan már több beruházás zajlott, a Master Good ránk bízta a petneházi üzem mélyhűtött, automatizált raktárának kivitelezését is. Petneházán a konyhakész, előfőzött és elősütött termékek gyártása, valamint disztribúciója történik, döntő többségben exportra. Itt egy mínusz 20 Celsius-fokos, 26 méter magas raktár épült 2 felrakógéppel és több mint 3000 lokációval. A projekt komplexitása abban állt, hogy a raktár mellett, nagyon szűk helyen kellett kialakítani azt a logisztikai rendszert, melynek részét képezi – első ütemben – 3 palettázó robotcella is, valamint az ezekhez csatlakozó, egyedi kialakítású kartonszállító pályarendszer, amit szintén a Gamma Digital szállított. Ezzel a megoldással a petneházi üzem minden csomagolósoráról teljesen automata módon érkeznek a kartonok a raklapozó cellákhoz, majd pedig a kész raklapok tovább a magasraktárba. Óránként akár 1350 darab, több mint 25 fajta kartont kell kezelni, ezért a rendszerbe egyedi tervezésű emelő-, forgató- és szortírozóállomásokat, illetve egyedi kialakítású robotmegfogókat integráltunk. A rendszert eleve úgy alakítottuk ki, hogy a későbbiekben a kapacitás bővíthető legyen.

Petneházán milyen elvárásoknak kellett megfelelni?

Zahornitzky Tamás: Itt is extrém nehéz, több mint 1200 kg-os palettákat kell biztonságosan tárolni, emellett a rakatmagasság is extrém, elérheti a 2,5 métert. A biztonságos üzemeltetés érdekében Kisvárdához hasonlóan ebben a raktárban is az automatikus alápalettázás mellett döntöttünk, így a magas automatizálási elvárásoknak mindenben megfelelő, EUR és ipari méretű rendszerraklapokon kerülnek a rakatok betárolásra. A sokfajta beérkező raklap méretazonosítása, és az ennek megfelelő alápalettázás természetesen teljesen automatizált. A zökkenőmentes ellátás érdekében egy palettaadagoló zónát is kialakítottunk 6 darab adagoló géppel. Egyébként a két telephely, Kisvárda és Petneháza közelsége miatt az újonnan kialakított mélyhűtött raktárak ki tudják segíteni egymást kapacitásszűke esetén, és ezt a Master Good saját fejlesztésű WMS rendszere rugalmasan tudja kezelni. Ezzel a rendszerrel kommunikál a Gamma Digital által fejlesztett anyagáramlás rendszer (MFCM), amely az összes rendszerelemet (PLC -t) vezérli, másrészt a tárhelykezelő rendszer (WCS), amely a be- és kitárolási stratégiákon túl a tárhelyek optimalizálásáért felel, hogy a raktári lokációkat a lehető legjobban lehessen kihasználni. A Gamma Digital szoftvercsomagjához tartozik még egy saját fejlesztésű SCADA rendszer, amellyel a teljes automatikát felhasználóbarát módon jelenítjük meg fix paneleken és ipari tableteken, de természetesen okoseszközökön is elérhető, és többek között értesítések küldésére is alkalmas.

Hogyan értékelik a Gamma Digital Kft.-vel kialakított együttműködést és mik a jövőbeni tervek?

Bárány László: Mára egy kölcsönös bizalmon alapuló partneri kapcsolat alakult ki a két cég között, hiszen a Gamma Digital Kft.-ben nem egy beszállítót látunk, hanem egy olyan céget, amely komplex üzleti megoldásokat biztosít számunkra. Minden beszállító partnerünket nagy körültekintéssel választjuk ki, és azzal a partnerrel, amely egy komoly megmérettetés után együttműködésre lép velünk, hosszú távon tervezünk és lojálisak vagyunk hozzá. Ez a Gamma Digital esetében is így van. A nagyon közeli jövő tervei között szerepel egy új továbbfeldolgozó üzem építése Sárváron, zöldmezős beruházás keretében, ahol szintén az automatizálás kapja a főszerepet a logisztikában a Gamma Digital Kft.-vel közös együttműködésben.

Rapi-Jaubert Szilvia