A 2020-as járvány által sújtott nehéz év vége örömöt is tartogatott számunkra. A MagyarBrands 2020 program keretében ugyanis miután elnyertük a Kiváló Üzleti Márka díjat, az elismerés birtokában tovább pályázhattunk, mely lehetőséget meg is ragadtunk, és a Kiváló Munkáltatói Márka díjra is benyújtottuk pályázatunkat.
Azzal, hogy 5 további vállalkozás mellett a Gamma Digital is elnyerte a megtisztelő címet, úgy érezzük, jó úton haladunk a kiváló munkahely létrehozására és fenntartására tett fáradozásainkkal.
Mivel a MagyarBrands logója országszerte széles körű ismertségnek örvend, nagyszerű érzés, hogy mostantól kezdve a cím immár minket is erősít.

Ilyen kényszerszülte bezárkózott évünk még sohasem volt, de bízunk benne, hogy az elkövetkező esztendő már több perspektívát tartogat, és ellensúlyozni tudjuk az idei év maszk mögé zárt, korlátok közé szorított közösségi élményeit. Ha erre vonatkozó terveink sikerülnek, jövőre bizakodva nézhetünk a MagyarBrands újabb pályázatkiírása elébe.