Cégtörténet

 

A Gamma Digital Kft egy 1995-ben alapított, 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalkozás. Fő tevékenységünk az ipari automatizálás és rendszerintegráció. Az elmúlt tíz évben dinamikusan fejlődtünk, jelenleg több mint 130 főt, többségében fejlesztőmérnököt foglalkoztatunk.

Növekvő árbevételünk elsősorban az autóiparból, a gyógyszeriparból, valamint az intralogisztikai területről származik. Míg a hazai nagy gyógyszergyárakban tevékenységünk már komoly múltra tekint vissza, addig cégünk autóipari csoportja az utóbbi években ment át ugrásszerű fejlődésen.

Gammadigital Budapest

Kiemeljük a Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén végzett aktív és sokrétű működésünket, valamint számos gumigyár (Bridgestone, Hankook Tyre, Apollo Tyres) telephelyén végzett folyamatos projektjeinket. Az utóbbi években harmadik fő tevékenységünkként az intralogisztikai automatizálás vált meghatározóvá: automata magasraktári-, dobozos-, valamint automata targonca rendszerek teljeskörű tervezését és kivitelezését valósítottuk meg.

 

Múlt és jelen

 

Cégünk központja, az 1920-ban alapított és a XX. század magyar elektronikus műszergyártását, finommechanikai gyártását és optikai eszközgyártását meghatározó, fénykorában több mint 3000 munkatársat foglalkoztató Gamma Művek egykori épülettömbjének két szintjén helyezkedik el. Itt vannak a cégvezetésen és az ügyvitelen kívül a mérnöki irodák, a hardveres és szoftveres tervezői csoportok, a villamos szerelőműhely és a kalibráló laboratórium is.

Gamma digital irodaház

A Gamma Digital Kft. 1995. évi megalakulásakor jórészt régi Gammás szakemberek alkották a szakmai gárdát, akik alapos és sokoldalú szakmai tudásukkal meghatározták a vállalat tevékenységi profilját és megalapozták a vállalat szakmai sikerét. A Gamma Digital Kft. ügyvezetője, Dr. Szilassy László is szívesen emlékszik vissza az első, egész életútját gazdagító, még egyetemistaként szerzett szakmai tapasztalataira, melyek során még a régi Gamma Művek legkiválóbb szakembereinek pártfogását élvezhette.

 

Misszió és vízió

 

Célunk a magyar ipar meghatározó egyéniségeinek szellemiségét a műszaki egyetemek naprakész tudásával ötvözve,munkatársaink kiválóságára alapozva,megrendelőink jövőképét szem előtt tartva magas színvonalú és egyedi villamosmérnöki fejlesztések megvalósítása. Mérnöki képességeinket az ipari automatizálás, az intralogisztika és robotika, valamint az ipari informatika területein kamatoztatjuk.

 

Gamma digital misszió

 

Célkitűzésünk külső és belső ösztönzői

 

  • megrendelőink belénk vetett bizalma
  • kollégáink szakmai és emberi kvalitása
  • a csapatmunka
  • a versenyszellem
  • társadalmi felelősségvállalásunk
  • cégünk piaci helyzete és stabilitása
  • a Gamma Digital jó hírneve

Mi, a Gamma-Digital Kft. vezetői és alkalmazottai fokozott érzékenységgel tekintünk vállalatunk társadalmi felelősségvállalására. Tudjuk, hogy a hosszú távú, sikeres és fenntartható fejlődésünk csak akkor biztosítható, ha minden partnerünk szintén sikeres és elégedett az együttműködéssel. Tevékenységünk során igyekszünk minden résztvevő igényeit, szükségleteit figyelembe venni. Vállalatunk egyik legfontosabb belső erőforrásának tekintjük a kollégák közötti megbecsülést, tiszteletet, együttműködésre, az egymástól tanulásra való nyitottságot és az egymás elfogadását.

Az üzleti sikerrel egyenrangúan fontosnak tartjuk a bennünket körülvevő társadalom szellemi, etikai és életszínvonalának fenntartását, fejlődését. Üzleti döntéseinket, műszaki megoldásainkat áthatja a társadalom és a természeti értékeink megóvása, környezetünk iránti tisztelet és felelősségérzet.

 

Általunk alapított díjak

 

Zalotay Péter Diplomadíj
  • Schnell László Diplomadíj
  • Zalotay Péter Diplomadíj
  • Gamma Dynamic díj
Egyetemi együttműködések

 

Budapesti Műszaki Egyetem
  • Budapesti Műszaki Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Neumann János Egyetem

 

 

Partnerségek

Gammadigital partnercégek

 

Siemens- Kiemelt partneri együttműködés

Az elmúlt évek során kiemelt partnerségi viszonyt sikerült kialakítanunk a Siemens-el. Ezen együttműködés során Kollegáink magabiztos tudással alkalmazzák fejlesztéseink során a Siemens teljes termékpalettáját, illetve a napi kapcsolatnak köszönhetően bármilyen felmerülő kérdésünk, javaslatunk egyenes utat talál a Siemens kompetens mérnökeihez.

 

ROCKWELL – KIEMELT RENDSZERINTEGRÁTORI MINŐSÍTÉS

Az amerikai Rockwell Automation nagyvállalattól 2013-ban a Gamma Digital Kft. kiemelt rendszerintegrátori minősítést kapott, amely azon túl, hogy beszerzési előnyökkel jár együtt, közvetlen hozzáférést is nyújt munkatársaink számára a Rockwell műszaki tudásbázisához. Ez a lehetőség is hozzájárul szolgáltatásaink minőségének folyamatos javításához. Eredményeinket a Rockwell cég azzal is elismerte, hogy szoftverfejlesztő mérnökeinket nemzetközi team munkába is felkérte. Ennek keretében munkatársaink több projekt szoftverfejlesztői és informatikai kivitelezésében vettek részt az Egyesült Arab Emirátusokban, Németországban és Hollandiában.

 
ROCKWELL – KIEMELT RENDSZERINTEGRÁTORI MINŐSÍTÉS

 

 

LENZE PARTNERKAPCSOLAT

A Gamma Digital Kft., a hajtástechnikai és automatizálási technológia nemzetközi szinten is méltán elismert képviselőjének, a Lenze Antriebstechnik GmbH „Performance Partnere”, melynek értelmében mindkét fél, kölcsönös bizalmi kapcsolaton nyugvó együttműködést céloz meg a folyamatosan fejlődő üzleti kapcsolatok fenntartása érdekében. Az ausztriai székhelyű vállalat hajtástechnikai megoldásokkal, teljes automatizálási rendszerekkel, valamint mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozik.

LENZE PARTNERKAPCSOLAT

 

A vállalat a Gamma Digital kft.-vel, mint „Lenze Performance Partner“-rel, „Rendszer Integráció” területén olyan együttműködést valósít meg, amelynek keretében, a Gamma önállóan kivitelezett projektjei során Lenze hajtástechnikai eszközöket használ fel, melyek alkalmazásához a Lenze GmbH sokrétű támogatást nyújt.

A támogatás keretében vállalja, hogy a Gamma Digital Kft-nek, mint „Lenze Performance Partnernek” részvételi lehetőséget biztosít a kifejezetten „Lenze Performance Partnerek“ számára megrendezett oktatásokon, ahol a jelenlévők, Lenze termékeket érintően, hardverre, szervízelésre és programozásra vonatkozó tudásukat gyarapíthatják.

A Lenze és vállalatunk közötti partneri kapcsolat már jó pár éves múltra tekint vissza. Az eltelt időszak során, a projektek folyamán tartott eszmecserék, és maguk a szakmai oktatások kifejezetten élénkítően hatottak szakmai tudásunkra, valamint harmonikus együttműködést eredményeztek vállalataink között.

 

Kutatás, fejlesztés

 

Cégünk K+F csoportjának feladata az egyes projektek konkrét megoldásain túlmutató, innovatív és a piac számára standardizálható és a későbbiekben hasznosítható műszaki megoldások kutatása és kidolgozása.

Kutatás, fejlesztés

 

  • Fejlesztéseink Ipar4.0 szempontú kialakítása
  • Együttműködés műszaki felsőoktatási intézményekkel
  • OE, PPKE, BME, Miskolci Egyetem
  • Egyetemi alapkutatási eredmények ismerete
  • Együttműködés az ipari résztvevőkkel
  • AGV flotta optimalizáció
  • AGV heterogén navigációs szenzorok használata
  • Standardizált, jól skálázható SCADA rendszer

Együttműködés más ipari beszállítók K+F csoportjaival

  • Bosch Rexroth
  • Siemens
  • E&K Automation

 

 

Társadalmi felelőségvállalás

 

Mi, a Gamma-Digital Kft. vezetői és alkalmazottai fokozott érzékenységgel tekintünk vállalatunk társadalmi felelősségvállalására. Tudjuk, hogy a hosszú távú, sikeres és fenntartható fejlődésünk csak akkor biztosítható, ha minden partnerünk szintén sikeres és elégedett az együttműködéssel. Tevékenységünk során igyekszünk minden résztvevő igényeit, szükségleteit figyelembe venni. Vállalatunk egyik legfontosabb belső erőforrásának tekintjük a kollégák közötti megbecsülést, tiszteletet, együttműködésre, az egymástól tanulásra való nyitottságot és az egymás elfogadását.

Az üzleti sikerrel egyenrangúan fontosnak tartjuk a bennünket körülvevő társadalom szellemi, etikai és életszínvonalának fenntartását, fejlődését. Üzleti döntéseinket, műszaki megoldásainkat áthatja a társadalom és a természeti értékeink megóvása, környezetünk iránti tisztelet és felelősségérzet.