NLVK Konferencia

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetők Klubja (NLVK) majd kétéves szünet után október elején tartotta ismét, személyes együttlét formájában Visegrádon éves összejövetelét. A konferencián megjelenő több, mint 200 résztvevő között a Sales csoportból Zahornitzky Tamás, Horváth Norbert, valamint Viknyédi Tibor képviselte cégünket.

A több mint 120 céget tömörítő szervezet tagjai számára a kongresszus a szakmai fejlődés lehetőségén túl, egyben kiváló kapcsolatépítő fórum is.

A két napban számos előadás, kerekasztalbeszélgetés és workshop zajlott, melyek során kollégáink számára nyilvánvalóvá vált, hogy az előadó cégek java részét a jelenlegi munkaerőhiány és keresletnövekedés a logisztikai folyamatok automatizálására ösztönzi. Számos cég képviselője pedig arról tudósította az egybegyűlteket, hogy logisztikai folyamataik már egyszerűen kivitelezhetetlenek azok automatizálása nélkül.

Ebbe a tartalmi ívbe nagyon jól illeszkedett a Master Good képviselőjével közösen tartott Gammás bemutató. Egymást követték előadásaik, a megrendelő oldaláról Szurkos József műszaki igazgató, míg a kivitelező oldaláról Zahornitzky Tamás adott elő, és természetszerűleg eltérő perspektívából ismertették a 3 nagy Master Good projektet. Talán az egész konferenciát belengő automatizálási láz is okozta, hogy az előadást követően sok kérdéssel bombázták az előadókat, valamint a Gamma Digital standjánál is igen nagy volt az érdeklődés.

Kollégáink a konferencián több újdonságnak számító logisztikai eszközt is megismerhettek, valamint az egész időszak alatt megtapasztalható pezsgő hangulat is azt sugallta, az ágazat felfelé ívelő pályája továbbra is töretlen.