Regionális Autóipari Konferencia

Idén október közepén első alkalommal vettünk részt a Regionális Autóipari Beszállítói Konferencián.

A rendezvény címe nekünk is figyelemfelkető volt, és megszólítva éreztük magunkat, bár az előzetes várakozásokkal szemben nagyon sok minőségügyi téma volt napirenden, és mind az előadók, mind a hallgatóság tekintetében a minőségügyi szakemberek voltak túlsúlyban, illetve számos alkatrészt gyártó beszállító is képviseltette magát.

A határterületek markáns képviselete ellenére, résztvevő kollégáink nagyon hasznosnak ítélték a találkozót. Az autóipar aktuális helyzetét ismertető érdekfeszítő előadásokon és kötetlen személyes beszélgetéseken keresztül egy olyan látás- és gondolkodásmódot volt módunk megismerni, melynek segítségével közelebb kerülhettünk a beszállítók követelményrendszerének megismeréséhez. Mert igaz ugyan, hogy nekünk, szolgáltatást rendelkezésre bocsátóknak az autóipari szabványok nincsenek kötelező érvénnyel, azok rálátás jellegű ismerete mégis nagyon fontos. És ami igazán örvendetes esemény; megkereste standunkat néhány olyan cég, akik azért jöttek, hogy velünk felvegyék a kapcsolatot.